Levél a betegtársadalomhoz és a tudományos közösségekhez

A Kedrion gyártóhálózata aktívan működik, gyártási tervünkhöz képest késések nem tapasztalhatók sem a plazmagyűjtés, sem pedig terápiás készítményeink – többek között Faktor VIII, Faktor IX és immunglobulin – megszokott minőségben történő előállítása terén.

Emberi vérplazmából ritka betegségek kezelésére, illetve az életminőség javítására szolgáló gyógyszereket előállító gyógyszeripari cég vagyunk – már önmagában ez a tény is hozzájárul reagálóképességünk további fokozásához e veszélyhelyzetben.

A jelenlegi helyzet kezdetén megtettünk minden szükséges intézkedést, amely a tevékenységünket érintő valamennyi kockázatot a lehető legkisebbre csökkenti. Ennek köszönhetően jelenleg nem tapasztalunk kritikus helyzetet a plazmaellátás, a gyártás, raktározás és forgalmazás területén sem. Ez a mai napon valamennyi termékünkre és minden országra érvényes, ahol jelen vagyunk.

Továbbra is folyamatosan figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását és tájékoztatjuk Önöket a jövőbeli fejleményekről.

Ma még a szokásosnál is fontosabb, hogy elkötelezettségünk és erőfeszítéseink révén biztosítsuk működésünk folytonosságát és szolgáltatásaink minőségét, így támogatva a betegek közösségét e nehéz időszakban is.

 

Paolo Marcucci
elnök – mb. vezérigazgató, Kedrion S.p.A



További információért írjon a következő címre: [email protected]
error: Content is protected !!