Donorok
A kutatástól a gyártásig egy valami áll a Kedrion valamennyi tevékenységének középpontjában: a plazma. Azonban ez a „nyersanyag”, ez a „természetes erőforrás” nem bányászat, desztillálás vagy gyártás eredményeképpen érhető el. A plazmát emberek adják. A donorok. Ők olyan önkéntesek, akik értékes ajándékot adnak másoknak – akiket nem is ismernek -, hogy így azoknak jobb életük lehessen.
Miért lesz valakiből donor?
Miért adnak plazmát a donorok? A donorok sokféle indokkal adományoznak. Vannak, akiknek a barátjuknak vagy rokonuknak van szüksége plazma-alapú gyógyszerre vagy terápiára, mások akár maguk szorulnak ilyen készítményekre. Megint mások úgy érzik, hogy így lehetnek aktív tagjai a társadalomnak.
Plazmagyűjtés
1975 óta A WHO, azaz az Egészségügyi Világszervezet arra kér minden országot, hogy érjenek el az önellátás szintjére a vér és a vérkészítmények tekintetében, beleértve a plazmát is. Az Európai Unió ezt a célkitűzést saját irányelvvel erősítette meg 1989-ben, ami „Az emberi vérrel és emberi plazmával kapcsolatos önellátás a Közösségen belül” címet viseli. A Kedrion határozottan támogatja ezt a célkitűzést. Büszke arra, hogy az önellátást szem előtt tartó olasz és magyar egészségügyi rendszerek partnere lehet, és elkötelezte magát amellett, hogy más országoknak is segít ezen cél elérésében. Bár egyes országokban a donorok az eljárásra fordított idejükre tekintettel némi ellenszolgáltatásban részesülnek, ez semmiképpen sem nevezhető valódi ösztönző erőnek. Az emberek egyszerűen örülnek, ha adományozhatnak.
Keep Life Flowing
Hogyan segíthetjük biztosítani a megfelelő plazmaellátottságot úgy, hogy az mindenütt megfeleljen az emberek igényeinek? Miként járulhatunk hozzá ahhoz, hogy mindenütt elérjük az önellátás kapcsán megfogalmazott célkitűzést? A Kedrion az adományozás megkönnyítésével, kényelmessé és biztonságossá tételével azon dolgozik, hogy növelje a résztvevő donorok számát. Ehhez kapcsolódóan arról is tájékoztatja a donorokat, hogy donációjuk miként is biztosítja a hőn áhított folyamatosságot.
A KEDRION több plazmagyűjtő központtal rendelkezik az USA-ban.