EIGHT – nemzetközi konferencia az A-típusú hemofíliáról

Az EIGHT nemzetközi képzési kezdeményezés, mely az A-típusú hemofília kezelésének jelenlegi helyzetével és jövőbeni lehetőségeivel foglalkozik. Tizennégy ország 70 hemofília-ellátásban dolgozó szakembere vett részt a kezdeményezés első eseményén, az EIGHT 2018 konferencián október 12–13-án Budapesten, hogy megvitassák a főbb problémákat, mint például az általános megelőzés, a gátlótestek felszámolása, az immuntolerancia indukciós kezelése és a személyre szabott profilaxis. A konferencia a Kedrion Biopharma képzési alapjának korlátlan támogatásával jöhetett létre.

„A hemofíliával kapcsolatosan köztudott, hogy jelenleg e ritka betegség kezelésében óriási előrelépéseknek lehetünk tanúi” – nyilatkozta Prof. Pier Mannuccio Mannucci, az EIGHT 2018 konferencia tudományos igazgatója. „Mindazonáltal a hemofíliás betegek számára a legfontosabb szempont még mindig a helyettesítő terápia, melynek jelentősége elvitathatatlan – ez állt a konferencia középpontjában is. A rendezvény célja az volt, hogy minden résztvevő szakember naprakész információkat kapjon a hemofília legaktuálisabb témáiról, lehetővé téve számukra a hemofíliás betegek napi gondozásának és utókezelésének további fejlesztését.”

Hírek a konferenciáról, beszámolók, fényképek és videó elérhetők online az EIGHT2018.com honlapon.



További információért írjon a következő címre: [email protected]
error: Content is protected !!