A Kedrion Biopharma a Veleszületett Immunhiányos Betegek Nemzetközi Szervezetének (IPOPI) támogatójaként örömmel működött közre a PID Genius megtervezésében, kifejlesztésében és piaci bevezetésében: ez a világ első olyan alkalmazása, melyet egy betegszervezet fejlesztett ki a primer immunhiánnyal (PID) élőknek.
A PID Genius egyfajta személyi asszisztensként szolgál a primer immunhiányos -betegek számára, melynek segítségével a páciensek könnyen és dinamikusan követhetik nyomon a kezelés menetét, a napi tüneteket, oltásokat, elérhetőségeket, illetve az állapotukhoz köthető legfontosabb dokumentumokat. A PID Genius áttekinthető formában jeleníti meg a tárolt információkat, ezzel lényegesen megkönnyíti a beteg és a kezelőorvos közötti egyeztetést. „Reményeink szerint a mobilalkalmazás révén a primer immunhiánnyal élők minden eddiginél könnyebben élhetik mindennapi életüket, és jóval egyszerűbben követhetik kezelésük aktuális helyzetét, mert nem kell hatalmas papírkötegeket magukkal vinniük” – nyilatkozta Jose Drabwell az IPOPI képviseletében.
Az IPOPI azért fejlesztette ki a PID Geniust, hogy érdemben segíthessen a primer immunhiány különféle formáiban szenvedőkön. Mint ismeretes, ebbe a csoportba mintegy 300 olyan – ritka és krónikus – betegség tartozik, melyet az immunrendszer valamely elemének (főleg sejt vagy fehérje) hibás működése okoz. E betegségek jellegzetességeiből fakadóan a primer immunhiányos beteg egész életében kezelésre szorul (itt többnyire immunglobulinpótló kezelésre kell gondolni, de antibiotikumról, interferon gammáról, növekedési faktorról és más készítményekről is szó lehet), ezért számos szakorvossal kell konzultálnia. A PID Genius segít a szükséges információk rendszerezésében, és abban is, hogy az anyag bármikor – például vészhelyzet esetén – elérhető legyen.
A Kedrion Biopharma régóta az IPOPI elkötelezett partnere a betegséggel kapcsolatos tájékozottság javításában, valamint annak előmozdításában is, hogy a PID-betegek világszerte hozzájuthassanak a megfelelő kezeléshez. Kettejük együttműködésének legfrissebb eredménye a dubai IPIC Kongresszus keretében nemrégiben bemutatott PID Genius mobilalkalmazás, amely már Android és IOS rendszerre is ingyenesen letölthető. –„Számunkra az innováció egyet jelent azzal, hogy igyekszünk nap mint nap hozzájárulni a primer immunhiányos és más ritka betegségekben szenvedők életminőségének javításához” – mondta Fernando Borgese, a Kedrion Biopharma Ázsiáért, Közel-Keletért és Afrikáért felelős regionális kereskedelmi igazgatója. – „Helyi partnereinkkel együttműködve igyekszünk szélesíteni a vérplazmából származó gyógyszerkészítményekhez való hozzáférést. Globális szinten a betegségekkel kapcsolatos tájékozottság javításán és a jobb betegellátás elérésén dolgozunk együtt az IPOPI-val. A PID Genius ebben jelent áttörést.”
A Veleszületett Immunhiányos Betegek Nemzetközi Szervezetével (IPOPI) kapcsolatos további információ: http://www.ipopi.org