About Us │Kedrion.com
Ön most elhagyja a www.kedrion.hu weboldalát. Az orvosi információk – beleértve az engedélyezett alkalmazási köröket – eltérőek lehetnek az EU-n kívüli országokban.
NEM
IGEN

A HUMAN BioPlazma Kft. egy vérplazma gyűjtésével és frakcionálásával foglalkozó nemzetközi cégcsoport, a Kedrion Csoport tagja. A cégcsoport fő tevékenysége emberi vérplazma alapú gyógyszerek előállítása és forgalmazása olyan súlyos betegségben szenvedők számára, mint például a hemofília vagy az immunrendszer betegségei.

A Kedriont 2001-ben alapították Olaszországban, de a cég gyökerei évtizedekkel korábbra nyúlnak vissza a vér és plazma alapú termékek gyártása területén.  A Kedrion családi többségi tulajdonú vállalat, nem csupán azok jólétére helyez hangsúlyt, akik termékeit használják, hanem azon emberekére és közösségekére is, akik részt vesznek ezeknek a termékeknek az előállításában. A HUMAN BioPlazma 2008-ban lett a Kedrion Csoport tagja, de gyökerei egészen 1922-ig nyúlnak vissza, amikor a cég elődje, a Phylaxia Vakcina Gyártó Vállalat megalapította Humán Osztályát Budapesten. 

A HUMAN BioPlazma saját plazmagyűjtő állomásain gyűjt emberi vérplazmát aferezis technológiával, továbbá a társaság az Országos Vérellátó Szolgálat partnereként a teljes véradásból származó, transzfuziológiai célra nem szükséges, fölös mennyiségben előállított plazmát veszi át továbbfeldolgozásra. 

Mára a Kedrionnal teljes egységet alkotunk: közösek a vállalásaink és egyetértünk a minőségi termékben, a közösségben és a magas szakmai tudással rendelkező munkaerőben rejlő értékek fontosságában.

 

 

A KEDRION SZERTE A VILÁGBAN

A Kedrion hosszú történetre tekint vissza az Olasz Nemzeti Egészségügyi Rendszerrel való partnerségben, segítséget nyújtva az országnak a nemzeti önellátás megteremtésében a plazma alapú gyógyszerek terén. Tapasztalataink felhasználásával és elkötelezettségünkkel támogatjuk potenciális partnereinket világszerte ugyanezen cél elérése érdekében, beleértve Magyarországot is, ahol az önellátás már régóta hosszú távú célkitűzés. Az utóbbi években a Kedrion kiterjesztette működését Németországra, Magyarországra és az Amerikai Egyesült Államokra. Jelenleg több mint 100 országban van jelen Ázsiában, Európában, Észak- és Dél-Amerikában. Mindezek mellett plazmagyűjtő- és gyógyszergyártó kapacitásokra is szert tett, megszerezte a szükséges jogokat olyan termékekhez, amelyekkel kezelhető a hemofília és megelőzhető az Rh-érzékenység, ami az újszülöttek hemolitikus betegségéhez vezethet.

A Kedrion folytatja tevékenysége kiterjesztését, hogy ezáltal még szélesebb körben oszthassa meg tapasztalatait, ismereteit, valamint technológiai tudását, hogy ezzel is elősegítse a plazma alapú termékek területén megkívánt önellátást a világ minél több egészségügyi rendszerében és közösségében, bízva abban, hogy ennek eredményeként a ritka betegségekben szenvedő emberek számára egészségesebb és kevésbé korlátok közé szorított élet biztosítható.

JÖVŐKÉPÜNK

Kedrion editorial media

Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.* 

Néha természetes, véletlenszerű vagy éppen társadalmi okok hátráltatják az élethez, szabadsághoz és személyi biztonsághoz fűződő természetes jogot. Termékeinek speciális jellegéből adódóan a Kedrion egyes személyeket, közösségeket és intézményeket is támogat, hogy csökkenthesse vagy akár megszüntesse azokat a korlátokat, melyek akadályt jelenthetnek a fenti jogok gyakorlásában. A Kedrion segít abban, hogy a természetes jogok (az élethez, szabadsághoz és személyi szabadsághoz fűződő jogok) olyan társadalmi joggá váljanak, ami a lehető legjobb körülmények közötti élethez való jogot jelenti.

 Éppen emiatt gyűjti be, alakítja át, teszi aktívvá és felhasználhatóvá azt az élet számára elengedhetetlen energiát, ami a véren keresztül termelődik, alakul újjá, őrződik meg, majd szállítódik a megfelelő helyre; célja, hogy ez az energia átkerülhessen az egyik emberből a másikba, és hogy mindenki élhessen alapvető jogaival.

*Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 3. cikk

KÜLDETÉSÜNK

Kedrion editorial media

A Kedrion emberi plazma alapú gyógyszerkészítményeket gyárt és forgalmaz, amelyek hozzájárulnak az emberek életminőségének javulásához. Azért dolgozik, hogy fenntartsa kiemelkedő gyártói színvonalát, célja a folyamatos fejlődés, hogy ezáltal megtarthassa vezető szerepét Olaszországban, és növelje részesedését a nemzetközi piacokon. A cég folyamatosan dolgozik azon, hogy megerősítse az orvosi, tudományos és nemzetközi közösségek elismert partnereként megszerzett pozícióját.

Kiemelkedő fontosságú célja, hogy megerősítse világpiaci szerepét, miszerint stratégiai partnere azon országok nemzeti egészségügyi rendszereinek, melyek önellátásra törekednek a plazma alapú termékek hozzáférhetősége terén, a technológiai transzfer lehetőségét is kihasználva.

A Kedrion jövedelmet termel befektetői, alkalmazottai és a helyi közösségek számára, teszi mindezt következetesen saját jövőképével és értékrendjével összhangban, melyek: felelősség, átláthatóság, az emberekbe vetett bizalom, valamint az irántuk tanúsított tisztelet

TÖRTÉNETÜNK

KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁSUNK

TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS

Tevékenységünket olyan felelős világpolgárként végezzük, aki tiszteletben tart minden közösséget, akikért és akikkel dolgozik.

 

ÁTLÁTHATÓSÁG

Pontos és átfogó információ nyújtása minden érdekelt félnek.

 

MINŐSÉG ÉS BIZTONSÁG

Odafigyelő és tiszteletteljes hozzáállás ügyfeleinkhez, együttműködő partnereinkhez, valamint alkalmazottainkhoz valamennyi termékünk és eljárásunk minőségének és biztonságának folyamatos hangsúlyozásán keresztül.