Plazma

Amikor a folyamatosság biztosításáról beszélünk, amikor azt mondjuk, hogy Keep Life Flowing, akkor a közeg, amely ezen kötelezettségvállalás központjában áll, nem más, mint a PLAZMA, az élet folyadéka.  A Kedrion és a HUMAN BioPlazma küldetése, hogy létrehozza és támogassa a donorok és a recipiensek közti létfontosságú kapcsolatot a PLAZMA begyűjtése és feldolgozása segítségével.

Mi a plazma?

A plazma teszi lehetővé a vér áramlását. Ez az a folyékony közeg, ami a vér szuszpendált sejtes elemeit juttatja el az emberi szervezet minden pontjára: az oxigént szállító vörös vérsejteket, a betegségek leküzdésében és a sérülések gyógyulásában részt vevő fehér vérsejteket, és a vérzések megszüntetésében résztvevő vérlemezkéket. Ezeket a sejtes elemeket eltávolítva egy sárgás színű folyadék marad vissza, ami a legnagyobb részt – kb. 92%-ban – víz, azonban a másik mintegy 8% létfontosságú komponenseket tartalmaz oldott formában. A plazma szállítja az ellenanyagokat, a véralvadási fehérjéket, a hormonokat és az enzimeket. Ezeken kívül tápanyagokat (pl. cukrokat, zsírokat, sókat, ásványi anyagokat, stb.) szállít test szerte, miközben elszállítja a hulladék anyagokat (pl. széndioxidot, tejsavat, stb.).  A plazma segít a szervezet vérnyomásának és sav-bázis egyensúlyának fenntartásában.


A Kedrion számára a plazma egy olyan alapanyag,
ami életminőséget javító gyógyszerré alakítható.


Hogyan juthatunk plazmához?

 

A plazmát teljes vérből lehet nyerni a vörös- és fehérvérsejtek, valamint a vérlemezkék eltávolítása után.  Ez a következőképpen történik: a vért nagy sebességű centrifugálásnak vetjük alá, aminek eredményeként a szilárd részecskék leülepednek a gyűjtőedény aljára, a plazma pedig az edény felső részén gyűlik össze.

Az emberek többsége ismeri a véradást, ami fájdalommentes, körülbelül tíz perces eljárás (amihez hozzáadódik az előkészítés és a véradás utáni pihenés ideje).  De arra is van lehetőség, hogy az ember plazmát, csak plazmát adjon egy úgynevezett plazmaferezis eljárás segítségével. Ennek folyamán leveszik a vért, a plazmát kinyerik, majd a vérsejteket és vérlemezkéket visszajuttatják a donor szervezetébe. Ez általában 45 percet vesz igénybe. A levett plazmamennyiség gyorsan újratermelődik a szervezetben. A levehető plazma mennyiségét (ami általában  650 és 880 ml közötti), valamint a plazmaadás gyakoriságát az egyes országok maguk szabályozzák.

A Kedrion az Egyesült Államokban dolgozik donorokkal. A plazma begyűjtésére modern plazmagyűjtő központokban kerül sor.

A Plazmától A Gyógyszerkészítményekig

 

A plazmát a levételt követően gyorsan lefagyasztják, így biztonságosan lehet tárolni.  A plazmát különféle plazma-alapú gyógyszerek alapanyagaként hasznosítják. Ehhez a plazmát egy frakcionálásnak nevezett eljárással alkotórészeire választják szét.   Magyarországon ezt a gödöllői gyárban végezzük.  A szétválasztott fehérjéket tisztítják, majd olyan plazma-alapú gyógyszerekké dolgozzák fel, mint a véralvadási faktorok, albumin vagy immunglobulin. Ezek olyan gyógyszerkészítmények , melyek életet mentenek, vagy javítják az életminőséget az olyan betegségekben, mint például a hemofília vagy immunhiányos állapotok.

A Kedrion ezen speciális plazmaprotein terápiák fejlesztésével, megvalósításával és forgalmazásával megközelítőleg 100 országban van jelen.  Azáltal, hogy partnereink között donor- és betegszervezetek, tudományos közösségek és egészségügyi rendszerek is megtalálhatók, valóban biztosítjuk a folyamatosságot, Keep Life Flowing.

Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a legmagasabb terápiás standardokat terjesszük el, miközben szélesítjük a kezelés globális elérhetőségét.
A Kedrion az eljárásait és tevékenységét a legszigorúbb minőségi követelményeknek megfelelően alakítja ki, tartja fenn és dokumentálja. Ezek között megtalálható a Plazmaprotein Terápiás Társaság (Plasma Protein Therapeutics Association, PPTA) által kidolgozott Minőségi Szabványok Kiválósága, Biztosítása és Irányítása (Quality Standards of Excellence, Assurance and Leadership, QSEAL) követelmény rendszer is.