„Gödöllő Városért” díj a HUMAN BioPlazma dolgozói közösségének

A Gödöllői Királyi Kastély lovardája adott otthont március 15-én délután a „ GÖDÖLLŐ 50 – A megújuló értékek városa” tematikus év hivatalos megnyitójának, ahol megemlékeztek a település 50 évvel ezelőtt történt várossá nyilvánításáról, valamint itt adták át a „Gödöllő Városért” kitüntetéseket is.

A városvezetés azon polgárait és helyi szervezeteit kívánja ily módon kiemelten elismerni, akik munkájukkal kiérdemelték a közmegbecsülést, illetve példás, magas színvonalú tevékenységükkel hozzájárultak a város jó hírének növeléséhez.

Beszéde során Dr. Gémesi György polgármester köszönetét fejezte ki a város korábbi vezetőinek és mindenkinek, aki segítette a város fejlődését. Hangsúlyozta, polgármesterként arra a legbüszkébb, hogy Gödöllőn összetartó, aktív közösség van.

A képviselő-testület idén Fodor László Kossuth-díjas zenetanárnak; Mészáros Beáta énektanár, drámapedagógusnak, a Garabonciás színtársulat művészeti vezetőjének; és a HUMAN BioPlazma Kft. dolgozói közösségének ítélte oda a kitüntetést.

A Kedrion magyar dolgozói  a helyi közösségi életében való aktív részvételért részesültek a megtisztelő elismerésben, melyet a közösség nevében Tóth Ákos ügyvezető vett át.

A „Gödöllő Városért” díjhoz díszoklevél, bronz Világfa-kisplasztika, illetve pénzjutalom jár. Ez utóbbit a vállalat a helyi járóbeteg szakrendelőnek ajánlotta fel – saját erőből megduplázva azt -, hogy ezzel is erősítse a város egészségügyi ellátórendszerének magas szintű működését.

Tóth Ákos a díj átvételekor elmondta, hogy nagy öröm és megtiszteltetés a vállalat számára ez az elismerés, amely csak megerősíti a vállalatot abban az elköteleződésében, hogy a jövőben is tevékenyen szerepet vállaljon a helyi közösségi életben.



További információért írjon a következő címre: [email protected]
error: Content is protected !!